Légiósok az nb1-ben

Légiósok az nb1-ben

Nicolae Ilea

2010. június 15. - dartagnan
 

 

Nicolae Cornel Ilea

 
Született: 1969.11.29.
 
Nemzetiség: román
 
Poszt: csatár
 
 
Ilea pályafutása 1987-ben, a szatmári Olimpiánál indult el, ám 3 évvel később az Universtitatea Clujhoz távozott. Az ifjú csatár a kolozsváriaknál már megmutatta tehetségét, de mégsem számítottak rá. Így hamarosan a Gloria Bistrita csapatához került, ahol hasznos, jó játékossá vált. '94 április végén az ő góljával nyerte meg a besztercei csapat a román kupát!
 
Talán e gólnak is köszönhető, hogy az nb1 egyik újonca, a DVSC perspektívát látott benne, s még tavasszal, a szezon hajrájára leigazolták. A Lokinál kiváló közegbe került, a népszerű sikeredző, Garamvölgyi Lajos volt az edző, a csapat pedig főként saját nevelésű fiatalokra épített, mint Sándor Tamás, Dombi Tibor, Madar Csaba.  Sőt, Ileának jó pár honfitársa is a keret tagja volt, például Liviu Gojan.  A román támadó bemutatkozása nem is sikerülhetett jobban, mindjárt az első két meccsén betalált!
A '94-'95-ös bajnokságban Ilea nemcsak csatárként, hanem sokszor a középpályán kapott szerepet, s bebizonyította, hogy hasznosan képes tejlesíteni, bárhol számíthat rá az edző. Az új szezonban visszakerült a régi posztjára, a támadósorába, s innentől ott játszatták tartósan. A bizalmat meg is hálálta, nagyüzemben kezdte termelni a gólokat. Sorozatban, négy egymást követő bajnokságban 10 fölötti volt a gólátlaga! Sándor Tamás távoztával pedig kibérelte a házi góllövőlistán az első helyet. 
Hamarosan alkalma nyílott nemzetközi szinten is megcsillogtatni képességét. Mivel a Loki szépen araszolgatott fölfelé a bajnokságban, 1998-ban kivívták a jogot, hogy szerepeljenek az UEFA Intertotó Kupában. A román csatár rögtön az 1. forduló visszavágóján, a fehérorosz Dnyepr Mogiljev ellen a kezdőben találta magát. S ha már ott volt, egy mesterhármast hintett a fehérosz csapatnak. A végeredmény amúgy 6:0 lett a Loki javára. Miután szerencsésen túljutottak a cseh Hradec Kralován, a 3. körben igazi nagy hallal került szembe a hajdúsági csapat, a Bundesliga 6. helyén végzett Hansa Rostockkal. A párharcot hatalmas meglepetésre a Loki nyerte, otthon 1:1, idegenben, Rostockban Ilea 11-esével 2:1! Ahogy az lenni szokott, minden sorozatnak vége szakad egyszer, a Loki menetelése a 4 fordulóig tartott, ahol a lengyel Ruch Chorzów kiejtette a magyarokat.
A szakmai stáb vezetője ekkor épp a még rutintalan Herczeg András volt, ám a bajnokságbeli gyengébb szereplés miatt hamarosan edzőváltásra került sor, visszajött Garamvölgyi. S a támadó szekcióban szintén történt változás, Ilea minőségi társat kapott Romániából Radu Sabo személyében. Tavaszra pedig összecsiszolódott az nb1 egyik legjobb csatárduója, Ilea és Sabo. A pályán remekül megértették egymást, s a gyengélkedő Loki tavasszal szinte megtáltosodott, otthon a Fradit például egy laza 6:1-gyel küldték haza Ilea 2, Sabo 3 góljával.
 
 
(Ilea két gólja a 6:1-es Fradi verésnél!)
 
 
De emlékezetes a III. Kerület elleni meccs is, amelyen Ilea mesterhármast ért el!
A Loki végül a 9. helyet szerezte meg a bajnokságban, ám a Magyar Kupában viszont története során először bejutott a döntőbe, ahol 2:1-re nyert a Tatabányával szemben! Ilea és Sabo ezúttal nem lőttek gólt.
Ileának a '98-'99-es messze a legeredményesebb szezonja volt, Intertotóban játszott, kupagyőztes lett, s a bajnokság góllövő listáján a 2. helyen végzett bizonyos Illés Béla mögött!
 
Nem csoda, ha az idény után az MTK megkereste, s elhappolta a hajdúságiaktól. A Hungária körúton aztán a liga félelmetes támadósorát alkothatta volna Illés Bélával, Kenesei Krisztiánnal s Egressy Gáborral. Ám sajnos másként alakult... Ilea hamar lesérült, s egy jó darabig sérülésekkel, alig tudott pályára lépni, a '99-'00-es szezonban mindössze 3 gólt szerzett. 2000-ben a Videotonhoz igazolt, ott 2-szer talált be.
 
A fehérváriak után elhagyta Magyarországot, s hazájában, a Gloria Bistritánál vezetett le, majd az Olimpiában a '01-'02-es szezonban. A szatmáriakon a rutinos csatár sem tudott segíteni, a 13. pozícióban végezve kiestek a másodosztályból. Ezután a román támadó föltűnt alacsonyabb ligában, az Oasul Negrestinél, majd befejezte a profi futballt.                
Sikerei:
 
Gloria Bistrita
 
Román Kupa-győztes - 1994
 
DVSC
 
Magyar Kupa-győztes - 1999 
 
 
Klubjai:
 

RomaniaOlimpia Satu Mare (Szatmár) 

Romania

 Universitatea Cluj (Kolozsvár)
 

RomaniaGloria Bistrita 

Hungary

DVSC 
 

HungaryMTK 

HungaryVIDEOTON

Romania

Gloria Bistrita
 

RomaniaOlimpia Satu Mare 

RomaniaOasul Negresti

 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://nb1legiosok.blog.hu/api/trackback/id/tr402084022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

antipepsifoci 2010.06.16. 21:07:44

Leszünk társoldalak. Már rég óta figyelemmel kísérem az oldaladat, s úgy érzem, nagyon hasznos infókat tudsz közzé tenni a portálodon.
Probléma lenne, ha pár cikket átvennék tőled (persze úgy, hogy megnevezem az oldaladat!).
www.mfoci.blog.hu

dartagnan 2010.06.17. 09:13:35

@antipepsifoci: Szia! Oké. Bármelyik cikket átveheted nyugodtan (forrás megjelöléssel).
Kiraklak az ajánlott oldalak közé, ha gondolod.
süti beállítások módosítása